Montefioralle falucskát véletlenül fedeztem fel, amikor céltalanul autózgattam a Chianti szívében, élvezve az álomszép toszkán táj látványát.
Rögtön belopta magát a szívembe, így azóta már többször is visszatértem ide, és minden Toszkánába utazónak elmondom,
hogy feltétlenül látogassa meg ezt a kis falut.
Montefioralle persze nem csak nekem tetszik, sokan osztják lelkesedésemet, nem véletlenül tartják számon Olaszország legszebb települései között
(I borghi piú belli d'Italia). A megtisztelő címet tábla is jelzi a falu szélén.
Montefioralle Greve in Chianti közelében található, kb. 1,5 kilométerre. Grevét könnyű megtalálni, mindenfelé ki van táblázva. Greve háromszög alakú főtere a Piazza Matteotti, itt is érdemes sétálni egyet, vagy meginni egy cappuccinót. A téren található a turista információs iroda, ahol adnak egy térképet és megmutatják, merre kell elindulnunk Montefioralle felé. A település autóval is megközelíthető, de Grevéből egy kb. 1 órás sétával is elérhető egy helyi úton, olíva ligeteken keresztül. Bár némi emelkedőre számítani kell, aki nem ijed meg egy kis túrázástól, annak inkább ezt ajánlom.
A falu maga csodás helyen fekszik a Chianti lankái között, egy dombtetőn. A Chianti régióban ez az egyik legősibb település, és még mindig
az eredeti városfal veszi körül. A faluban szinte 1 kis utca fut körbe, nagyon kellemes itt sétálgatni a terméskő házak, egyedi ajtók és ablakok,
virágos bejáratok között. Toszkána ismertebb városaival ellentétben itt nem kell turistahadakra számítani.
Én volt, hogy szinte egyedül voltam a faluban, csak helyi nénik ücsörögtek a
házuk előtt. Bár tényleg pici a település, én hosszú órákat el tudok itt tölteni azzal, hogy nézelődök, fotózok, élvezem a csendet és a csodás
kilátást a környező zöld dombokra.
Montefioralle legmagasabb pontja a Santo Stefano templom. Amikor ott jártam egy csoporttal, éppen zárva volt, de véletlenül összefutottunk egy helyi bácsival,
aki kinyitotta nekünk az ajtót, és spontán idegenvezetést is tartott a templom történetéről és a freskókról. Azt is elmondta, hogy állítólag a faluban született
Amerigo Vespucci. A bácsié a kis utcán található bor bolt, ahol
meg is lehet kóstolni a borokat, és ha épp ott tartózkodik és ráér a bácsi, meg lehet kérni, hogy nyissa ki a templomot.
Cserébe a kedvességéért mi vásároltunk néhány üveg finom Chianti bort a boltjában.
A Taverna del Guerrino teraszáról fantasztikus kilátás nyílik a környékre, de nem csak a látvány, hanem az ízek miatt is érdemes ide betérni. A helyi szalámik, a crostini, a spagetti vaddisznó raguval, a ribollita, a házi készítésű édességek, na és persze a helyi Vinsanto (desszertbor) mind-mind említésre és kóstolásra méltók.
Montefioralle olyan hely, ahol szívesen élnék, de állítólag egyetlen eladó ház sincs a faluban.